– Csak nem akar megütni? – nevetett az eladónő gúnyosan. – Azt gondolja, az segít magukon?
– Lehet, hogy nem segít, de megérdemelné! Vén boszorkány! – vicsorogta Paulo.
– Nana, csak óvatosan a stílussal! – mondta kimérten a nő. – Ha tudná, mire vagyok képes, biztosan jobban megválogatná a szavait…
– Miért csinálta ezt velünk? Pontosan tudta, hogy ez történik majd, de mégis csapdába csalt minket! Miért?? – kérdezte Alexa. Hangja halk volt, de remegett a dühtől.
– Ez a dolgom. Ennyi. – közölte a nő higgadtan. – Mostantól huszonnégy órájuk van, hogy elrendezzenek mindent a jelenlegi életükben, és visszatérjenek a vízbe. Ebben a világban mindenki úgy tudja majd, hogy meghaltak. Ha pedig nem térnek vissza a megadott időpontig a víz alá, tényleg elpusztulnak, mert többé nem élhetnek a szárazföldi világban! Ne feledjék: nem mondhatják el az igazat senkinek…
– Mintha tudnánk, mi az igazság! – csattant fel Alexa. – Mi a fene történik velünk? Hol voltunk? És mi lesz velünk ezután??
Az eladónő elfordult, láthatóan végiggondolta, mennyit mondjon el. Végül rövidre zárta a beszélgetést, és csak ennyit mondott nyugodt, kimért hangon:
– Huszonnégy óra nagyon kevés. Tényleg azzal akarják tölteni, hogy velem vitatkoznak? Nincs fontosabb tennivalójuk?
Azzal nagy kattanással kinyílt a bolt ajtaja, Alexa és Paulo abba az irányba nézett, és mire visszafordultak, az eladónő nem volt sehol. Beültek az autóba, és szótlanul hajtottak hazáig. Alexa a villanásnyi képekre gondolt, amiket a vízfal mellett látott. Vajon honnan menekültek akkor? És miért? És miért nem emlékszik most az egészre? Paulora nézett, aki szintén teljesen elmerült a gondolataiban, úgy tűnt, mintha az autó magától vitte volna őket haza, lélekben egyikük sem volt jelen.
A házba belépve Alexa édesanyja vidáman fogadta őket, nagy játékban voltak éppen Loryval, fogócskáztak, bújócskáztak, és a vége mindig az lett, hogy a Nagyi jól megcsiklandozta a kislányt, aki visítva nevetett ezen. Alexa megölelte az anyját és a lányát, majd bement a hálószobába, hogy összeszedje a gondolatait. Az első dolog, amiben biztos volt, hogy Loryt magával viszi. Remélte, hogy Paulo sem tudna lemondani róla, túl kicsi még, hogy itt maradjon szülők nélkül. A második döntése egy levél volt. Időzített email, a nővérének, aki annyira közel állt hozzá lelkileg, hogy képtelen lett volna itt hagyni azzal a tudattal, hogy halottnak higgye őket. Kinyitotta a laptopot, és írni kezdett: „Legdrágább, legeslegjobb testvérem!” Itt mindjárt folyni kezdtek a könnyei, úgy érezte, képtelenség elbúcsúzni valakitől, akivel olyan sok dolog köti össze. De nem volt mire várni, le kellett írni mindent, amit lehet, amíg még lehet… Nem is tudta először, hogy hogyan fogalmazzon, végül csak annyit írt, hogy mindenki halottnak fogja hinni őket, de ne aggódjon értük, el kell tűnniük, nem mondhatja meg, hogy miért (nem is tudná – vallotta be magának), és azt ígérte a levél végén, hogy mindig szeretni fogja, és még találkoznak odaát! „Ez úgy hangzik, mintha a másvilágról beszélnék… – gondolta. – Bár… az tényleg egy másik világ. Mindegy, jó lesz így.” Beidőzítette az emailt, hogy csak akkor kapja meg a nővére, amikor már nem tudja őket elérni. Egyszerűen képtelen lett volna hazudni neki. Lecsukta a laptopot, letörölte a könnyeit. „Ki kell mennem, és el kell búcsúznom az anyámtól… de hogyan? Tegyek úgy, mintha minden szuper lenne? Hazudjak a szemébe? Istenem, de rohadt nehéz ez!” – gondolta.
Ekkor Lory nyitott be az ajtón, és egy pillanat alatt az ágyon termett.
– Mami, a Nagyi azt üzeni, hogy el kellett mennie, majd holnap felhív!
– Elment? – kérdezte riadtan Alexa. El sem tudott tőle búcsúzni! Majdnem elsírta magát, de rájött, hogy talán jobb ez így. Lory észrevette a szomorúságát.
– Ne félj, holnap majd felhív! Megígérte! – mondta kedvesen, és anyja nyakába csimpaszkodott.
– Holnap elutazunk, Lory. – kezdte Alexa. A legfontosabb szót azonban az ajtóban felbukkanó Paulo mondta ki:
– Mindhárman!
Alexa hálásan nézett rá, megölelte Loryt, és könnyes szemmel nézett a férjére. Érti, Paulo is érti! Nem hagyhatják hátra Loryt! Akárhová is mennek, ők hárman összetartoznak, a szorosnál is szorosabban! Alexa ledőlt az ágyra, Paulo is lefeküdt csak úgy, a takaró tetejére, ruhástól. Lory közéjük kucorodott, és megállás nélkül csacsogott, óvodai dolgokról, a Nagyival való hancúrozásról, a szülei pedig csak hallgatták, és fogalmuk sem volt, hogy mi lesz ezután…
Másnap reggel szinte egyszerre ébredtek fel, és Lory nevetni kezdett:
– Elfelejtettünk este fürdeni! Pizsamát se vettünk! Mami, nagyon rendetlenek vagyunk! – és hangosan kacagott. Alexa még mindig úgy érezte, mintha valami fura filmet nézne, és nem a saját életét élné. – Hová utazunk el, Mami? Milyen ruhát vegyek fel?
– Mindegy, édesem, valami kényelmeset! – válaszolta, és ő maga is keresgélni kezdett a ruhái között, bár fogalma sem volt, hogy mi lenne a legjobb. Amikor a kislány kiszaladt, hogy átöltözzön, Paulohoz fordult:
– Mi lesz, ha ő nem kap ott levegőt?
– Az nem lehet. Te is tudtál levegőt venni, én is tudok, és ő belőlünk van. Egyszerűen muszáj megpróbálnunk. Menjünk oda időben, hogy ha mégsem kapna levegőt, vissza tudjuk még őt vinni a száraz részre, de nem hiszem, hogy gond lenne. Ő olyan, mint mi. Leginkább olyan, mint Te! – mosolyodott el a férfi. Először a tegnapi történések óta.
Fél óra múlva mindhárman útra készen ültek az autóban, és elindultak az ismeretlenbe. A kocsi lassan gördült be az átkozott ruhabolt mögötti udvarba, az eladónő már ott várta őket. Beletörődtek a sorsukba, érezték, hogy nincs remény. Kézen fogták Loryt, és elindultak a nő felé, aki felvont szemöldökkel nézett a gyerekre.
– Ezt meg hogy gondolták? – kérdezte meglepetten. – Nem, nem! A gyereket nem vihetik át! Szó sem lehet róla! – jelentette ki határozottan, Alexa pedig úgy érezte, mintha a szívét tépték volna ki a helyéről, Lory pedig rettegve szorította magához az anyját… Nem tudta, ki ez a kék szemű boszorkány, de azt érezte, hogy el akarja szakítani őt a szüleitől. Ahogy a nő felé lépett, hogy megfogja, és elvegye őt Alexától, Lory félelmében és dühében meglökte a nőt, aki vagy hat métert repült hátra, és szépen rendezett frizurája most úgy festett, mintha konnektorba nyúlt volna. Úgy tűnt, erre még ő sem számított, de Paulo és Alexa is szájtátva néztek a lányukra. Honnan van benne ennyi erő? Soha nem láttak még tőle ilyet!