„Meg kéne mondani neki, hogy semmi kedvem ehhez.” – gondolta Anna, miközben Laci autójában ült, és tudta, hogy azért kocsikáznak a lakatlan erdőszélre, mert a fickó azt hiszi, ő is szexelni akar vele. Nem akart. Mégis minden mozdulata, mosolya az ellenkezőjéről tanúskodott.

Laci nem volt helyes, nem volt sármos, alacsony volt, kopaszodó, nagy fülekkel és nagy orral. A tetejében még nős is volt. Anna nézte Lacit, ahogy vigyorogva vezette az autót, és folyton az járt az eszében, hogy meg kéne mondani neki, hogy még csak nem is tetszik. Oké, küldött egy hatalmas csokor rózsát a szülinapjára, ráadásul az irodába küldte, ahol mindenki láthatta… de egy nagy csokor rózsáért mégsem lehet lefeküdni egy pasival, aki még egy fokkal sem szebb az ördögnél!

Megálltak, és Laci mindjárt rámászott, csókolgatni kezdte, Anna meg azon töprengett, hogy a rohadt életbe, most már kurva gyorsan meg kéne mondani, hogy nem akar tőle semmit, de nem tudta, hogy kezdjen hozzá. Laci elkezdte levarázsolni róla a ruhát, és akkor már az a kis hang visított odabent, hogy na, most már aztán tényleg nincs mire várni, szólni kell, mert ebből mindjárt az lesz, hogy le fog feküdni egy pasival, aki még csak nem is tetszik neki!

„Egyáltalán mi a francnak jöttem el?” – kérdezte magától a lány, de azért tudta a választ, csak nem akarta tudni. Azért jött el, mert nem bírta kihagyni az érzést, hogy ő legyen valakinek – arra a kis időre – a világ közepe. A srác, akivel együtt éltek, hetekig meg se ölelte. Nem veszekedtek, nem volt hangos vita vagy harag köztük, csak úgy éltek egymás mellett, mintha legalábbis testvérek lennének. Néha arra gondolt, hogy a srác talán a fiúkat szereti titkon, de akkor mindig eszébe jutottak a kezdeti szenvedélyes szeretkezések, szóval lehet, hogy mégis valami más van. Nem tudta, hogy mi, de az nagyon tetszett neki, hogy Laci mennyire ráhajtott, mennyire tepert érte. Hogy a feje olyan volt, mint Hakapeszi Makinak? Hát, Istenem… ez van. De azért itt az autóban már egyre kínosabban érezte magát, Lacit is egyre rondábbnak látta, és arra gondolt, hogy jó, most aztán már tényleg szólni kéne neki. De valami megbénította, és mégsem szólt.

A fickó boldogan gyűrte maga alá Annát, mint élete trófeáját, és Anna nem mondta, hogy ne. Nem élvezte egy pillanatát sem, mert végig csak arra gondolt, hogy már nagyon meg kéne mondani, hogy nem akarja. Aztán mikor felöltöztek, már csak arra gondolt, hogy a jó büdös életbe, hogy lehet egy okos lány ilyen hülye, hogy képtelen volt kimondani azt a rohadt mondatot, hogy bocs, de én ezt nem akarom… Ennyi kellett volna, és a pasi biztosan nem mászik rá. Ehelyett ő csak arra gondolt végig, hogy meg kéne mondani…

Kép forrása: Újságmúzeum