Túl voltak már két pláza összes üzletén, Alexa úgy érezte, nem bír már ruhákra nézni, de Paulo nagyon kitartó volt! Beültek egy kis kifőzdébe egy gyors ebédre, és amikor Alexa panaszkodni kezdett, hogy haza akar menni, a férje felvetette, hogy nézelődjenek inkább kisebb üzletekben, valahol biztos ott lapul a pont tökéletes ruha!

Miután megebédeltek, beültek az autóba, és eldöntötték, hogy ha meglátnak valami kis ruhaüzletet menet közben, gyorsan beszaladnak, körülnéznek, hátha megtalálják végre az igazit! Három kis üzleten már túl voltak, és Alexa megint kezdte feladni a reményt, amikor megláttak egy érdekesnek tűnő helyet. Nem volt hivalkodó, igazából még soha nem látták, talán új üzlet lehetett. De mégis áradt belőle valami csendes luxus, valami letisztultság. Minden kék és homokszín volt, kicsit vintage, de nem túlságosan. A neve sem mondott sokat: U-M-A. Megálltak az üzlet előtt, és bementek.

Alexa legnagyobb döbbenetére egy nő épp akkor húzta fel a nadrágját az eladótérben, még rajta volt a felpróbált szoknya is. „Micsoda őrült nők vannak!” – gondolta magában, nem érte fel ésszel, ugyan miért nem ment el a próbafülkéig a nő, hogy megnézze, hogy fest abban a szoknyában? Az eladónő hangja zökkentette ki a gondolataiból:
– Jó napot! – mondta kedvesen. – Miben segíthetek önöknek?
Alexa meg sem tudott szólalni hirtelen, mert a nőnek olyan tengerkék szeme volt, amilyet még sosem látott. Fehér-szőke haja rendezett frizurába fésülve keretezte arcát. Nem volt már fiatal, de szeme élénken villant a nőre, és Alexának az volt az érzése, mintha az eladónő nemcsak ránézne, hanem egyenesen belé, mintha röntgen szemei volnának. Ijesztőnek találta.
– Valami csinos alkalmi ruhát keresünk a feleségemnek! – törte meg a csendet Paulo, mert úgy látta, hogy Alexának hirtelen lefagyott az agya.

Az eladónő végre elfordította a fejét Alexáról, aki egészen megkönnyebbült tőle, hogy azok a félelmetes szemek nem rá szegeződnek. Paulo felé pillantott, de ő már a ruhákat nézegette az idős asszonnyal, aki korát meghazudtolóan rugalmasan járt, csinos kiskosztümben és magassarkú cipőben szökellt az állványok között, majd hirtelen leemelt onnan egy hosszú, szűk ruhát, aminek láttán Alexa kissé gúnyosan felhorkant. A nő felé fordult, és felhúzta a szemöldökét.
– Talán nem tetszik? Nagyon elegáns fazon!
– Igen, persze… – kezdett szabadkozni Alexa, nagyon elszégyellte magát, amiért ilyen udvariatlanul reagált. – Csak úgy érzem, nem éppen az én méretem. Kicsit szűk lesz ez az én idomaimra, azt hiszem… Van esetleg nagyobb?
Az asszony megint rámeresztette a szemét, és Alexa úgy érezte egy pillanatra, mintha átfutott volna a kék szempáron valami zöldes fény. Halkan, de nagyon határozottan szólalt meg végül:
– Nézze, kedves! – kezdte, és nem kerülte el Alexa figyelmét, hogy a „kedves” szót mennyire megnyomta az eladónő. – Én már hosszú, igazán hosszú ideje foglalkozom ezzel, és ha én azt mondom, hogy ez az önnek való ruha, akkor nyugodtan elhiheti! Tudom, tudom, a mai nők tele vannak testképzavarral, de nekem még jó a szemem az ilyesmihez. Ez az a ruha, amit keresett, ebben egészen biztos vagyok!

Alexa újra a ruhára nézett. Az anyaga rugalmasnak látszott, fényes volt, de nem túlságosan. Ujjatlan ruha volt, kicsit esküvői ruhákra hasonlított. Térdig szűkebb fazonja lent uszályosan kiszélesedett, elöl kicsit fel is volt sliccelve, hogy járni is lehessen benne (bár azt is inkább csak óvatosan – gondolta Alexa). Még mindig kétkedve nézte a ruha méretét, biztos volt benne, hogy fel sem tudja majd erőltetni magára. Paulo boldogan mosolygott, és azt mondta, alig várja, hogy megnézze ebben a csodás ruhában a csodás feleségét.
– Rendben, felpróbálom. – adta meg magát Alexa. – Merre van a próbafülke?
– Sajnos az üzletben pillanatnyilag nincs próbafülke, mert átalakítjuk a hátsó részeket. – mondta az eladónő, és ügyet sem vetett rá, hogy Alexa szeme elkerekedik, sőt, még a szája is tátva marad (mert hát miféle ruhaüzlet az, ahol nincs próbafülke?!?). – De ne aggódjanak, itt van hátul a házam, jelenleg ott lehet felpróbálni a ruhákat a komoly érdeklődőknek.

Alexának rossz érzése támadt, de a férje nem osztozott a bizalmatlanságában, hanem már hallgatta is, hogy merre kell menni, hol találják a próbafülkét, és indult is a ruhával a kezében kifelé a hátsó ajtón.
– Nem jössz? – szólt vissza Alexának, aki kezdte magát úgy érezni, mintha álmodna. Elindult Paulo után, de úgy érezte, mintha jelen sem lenne lelkileg, csak automatikusan viszik a lábai kifelé.

Hátul még furcsábbnak érzett mindent. Az elegáns kis üzlet után egyáltalán nem számított a rendetlen hátsó udvarra, ahol egy falnak támasztva mindenféle kacat sorakozott, legnagyobb döbbenetére még egy rozsdaette motorcsónak is állt a lomok között. Paulot láthatóan nem nagyon zavarta a kontraszt, határozott léptekkel ment arra, amerre az eladónő magyarázta neki. Alexa meggyorsította a lépteit, hogy utolérje a férjét.
– Neked nem fura ez az egész? – kérdezte tőle. Paulo megrázta a fejét, aztán azt mondta:
– Az egész világ furcsa, édesem, ne stresszelj már annyit! Gyere, azt mondta a nő, hogy a kék ajtón menjünk be!

Amikor beléptek, érezték, hogy valami megváltozott, de akkor még fogalmuk sem volt róla, hogy vajon mi lehet az… Paulo meglátta a szobát, amiről a nő beszélt: egy hatalmas tükör volt a falon, mellette fogasok, egy kis párnázott szék a saját holmiknak. Megörült, hogy megtalálták a próbafülkét hát, ezért felakasztotta Alexa esélyi ruháját a fogasra, és amikor a felesége álmatagon belépett a szobába, mosolyogva becsukta mögötte az ajtót. Biztos volt benne, hogy Alexán remekül áll majd a ruha, és ha így lesz, végre mehetnek haza! Utóbbiban nem is tévedhetett volna nagyobbat…