Alexa a fürdőszobai tükör előtt állt, és az arcát nézte. Valahogy az a különös érzése támadt, hogy hiába nézett bele minden nap a tükörbe, míg kisminkelte magát, aztán este is, amikor eltávolította magáról a festékeket, valójában lemaradt arról a pillanatról, amikor elkezdett öregedni. Az arca észrevétlenül vált egy másik arccá, a vonásai nem olyanok voltak, amilyenekre emlékezett. Hogyan lehetséges, hogy még az arcformája sem olyan, mint régen? Mintha minden egy emelettel lejjebb csúszott volna. De legalább fél emelettel! És mivel nem egységesen csúsztak a dolgok, most egy egészen másik nő nézett vissza a tükörből, mint amire emlékezett.

És a homloka! Te jó ég! Ha egy kicsit is ráncolni kezdi, egy halfarok alakú kitüremkedés fickándozik az orra felett, az uszonyok pedig a szemöldöke felett vergődnek.
– Jól vagy, drágám? – szólította meg a hálóból a férje.
– Jól, persze… – válaszolta Alexa elgondolkodva. – Szerinted lehet, hogy azért, mert a Halak jegyében születtem, valahogy hallá fogok változni? A homlokomon van egy fura, halfarok alakú ráncolódás.
– Ne beszélj már hülyeségeket! – nevetett az ágyból Paulo. – Én semmi ilyesmit nem láttam rajtad soha!
– Persze, mert sosem nézel rám! – vágott vissza a nő. – Mindegy, hagyjuk!

Durcásan a fogkeféért nyúlt, és dühösen mosni kezdte a fogait. A tükörre pillantott, és látta, ahogy a halfarok alakú ránc élénken kirajzolódik. Nyugalmat erőltetett magára, a ránc eltűnt. Megmosta az arcát is, gyorsan bekrémezte, aztán lefeküdt aludni. Nagyon fáradtnak érezte magát, sokat jött-ment aznap. Már épp kezdte magát átengedni álomországba, amikor a férje megszólalt:
– Sikerült ma ruhát venned a nagy estére?
Alexa nem válaszolt rögtön, de tudta, hogy Paulo úgysem hagyja aludni, míg nem felel neki.
– Nem. Valahogy semmi nem volt jó. Vagy a színe, vagy a fazonja, vagy az anyaga… valami baj mindegyikkel volt. Már nincs is kedvem az egészhez!
– Ne butáskodj! – korholta Paulo. – Azt akarom, hogy remekül érezd magad, amikor kiállsz a közönség elé! Fantasztikus munkát végeztél, és a cég végre elismeri azt, hogy semmire se mennének nélküled! Élvezd ki, ez lesz a te nagy estéd! Holnap elviszlek pár helyre, biztosan találunk együtt valami szuper cuccot!
„Hú, ennek a fele se tréfa!” – gondolta Alexa, aki pontosan tudta, mennyire utálja a férje a ruhavásárlást, és most önként vállalkozik rá! Megköszönte, aztán jó éjt kívánt, és elaludtak. Már megint csupa hülyeséget álmodott, ahogy mostanában szinte mindig, ezért reggel nyűgösen és fáradtan ébredt. A fürdőszobai tükör előtt megint csak a rossz dolgokat látta: ráncokat, megereszkedett arcbőrt, karikás szemeket.

Paulo a konyhában várta, édes illat lengett be mindent: a férfi kivett a fagyasztóból pár csokis tekercset, és megsütötte, mire ő leért a konyhába. Lory már az asztalnál ült, és csacsogva mesélte az apjának, hogy az óvodába új kisfiú érkezett. Amikor meglátta az anyját, csak úgy repült a karjaiba:
– Mamiiii! Jó reggelt! Nézd csak, a Papa milyen finom reggelit csinált! Tettünk neked kék tányért, mert tudjuk, hogy az a kedvenced! De a kék poharat én választottam, mert a Papa nem tudja, hogy kék tányérhoz kék pohár jár! De hát tudod, milyenek ezek a fiúk!
Alexa magához ölelte a lányát, akinél cserfesebb kis tündért sosem látott. Élete legnagyobb kalandjának érezte, hogy ilyen lánya van. Ők ketten szinte elválaszthatatlanok voltak, és nagyon egyformák. Alexa mindig elámult rajta, hogy milyen sok közös vonásuk van, de mindig megállapította, hogy a lánya olyan kivételesen gyönyörű, amilyen ő sosem volt. Ha valaki megdicsérte a lányuk szépségét, a szülők mindig nevetve mondták, hogy bizony, beleadtak apait-anyait, és meg is lett az eredménye!

Reggeli után gyorsan elvitték Loryt oviba, megbeszélték vele, hogy ma a Nagyi jön érte, mert a Mama és a Papa ügyeket intéz, de sietnek haza. Akkor még egyikük sem sejtette, hogy ez az utolsó ilyen tökéletes reggel, és hamarosan az egész életük megváltozik majd…