A legtöbb család reggel, nyitáskor érkezett a strandra. Szinte nevetséges volt már nézni, hogy minden családfő azt mutogatja a családnak, hogy merről-merre halad a nap, így hová is kell tenni a nyomorult nyugágyakat, hogy a kritikus déli órákban árnyékban maradhassanak. A legjobb helyek az első félórában el is keltek.

Így aztán, aki későn jött, az már csak olyan helyeket talál, ahol pecsenye-vörösre lehet égni az UV-sugárzásban. A kopasz, alacsony férfi kiválasztotta családja számára a lehető legrosszabb helyet: az épület tövében lévő kétméteres füves sávra pakoltak le, ahová egész nap perzselően sütött a nap, ráadásul az épülettől a tó irányába lejtett a talaj. Nem veszélyesen, de egy könnyű strandlabdának mégis hívogató volt ez a kis szintkülönbség. Anyuka épp a két nagyobb gyereket próbálta naptejjel óvni a sugárzástól, apuka pöffeszkedve ült szánalmas kis területén, mint kakas a szemétdombon. A legkisebb gyermek, egy hároméves forma kisfiú, felkapta a csíkos strandlabdát, ami majdnem akkora volt, mint ő maga.

Egy pillanat műve volt az egész. Elég volt egy kis feltámadó szél, hogy kicsússzon a kezéből a hatalmas labda, és meginduljon lassan pörögve a tó irányába. A kisfiú lélekszakadva, láthatóan rémülten rohant a labda után, és majdnem sírva kiabálta: „Elszalaaadt! Elszalaaadt!!!”. A tó partján szerencsére egy járókelő megállította a csíkos szökevényt, és kedvesen visszaadta az ijedt gyereknek. Mindenki megnyugodott az arra járók közül, a kisfiú labdája nem végezte a nádasban, megmenekült.

A gyerek visszaküzdötte magát a családjához, de ahogy letette a labdát, az megint megindult, épp csak el tudta még kapni. Ebben a pillanatban az apja ráripakodott a gyerekre: „Nem látod, hogy belemehet a tóba?!? Jaj, mennyire hülye vagy!” A gyerek lesütötte a szemét, a szája legörbült.

Egy arra sétáló nő elképedve nézte a jelenetet. Láthatóan vívódott egy pillanatig, hogy megszólítsa-e a férfit, de úgy érezhette, hogy nincs értelme. Végül jó hangosan csak ennyit mondott a mellette haladó lánynak: „Ez a fickó komolyan lehülyézte a saját gyerekét? Ezt az édes kisfiút? Mekkora baromnak kell lenni ehhez?” Az utolsó kérdésnél visszafordult, és egyenesen a fickó szemébe nézett. Egy pillanatig nem lehetett tudni, hogy a férfi hogy reagál, ráüvölt-e a nőre, hogy foglalkozzon a maga dolgával, vagy megérti, hogy mennyire nem oké, amit mondott.

A szája kinyílt, de rögtön be is csukódott. Magához vonta a gyereket, és valami olyasmit dünnyögött, hogy jobban kell vigyázni a labdára. A kölyök hüppögött kicsit, de megkönnyebbült. A nő még hallotta, ahogy a férfi azt mondja: „Nem vagy hülye, csak apa ideges lett. Gyere, veszünk egy fagyit!”