4elem víz víz elem

Tűzre víz

A víz – még ha a tűz ellentétének is gondoljuk – pontosan olyan kettősséggel bír, mint a tűz. Lehet éppen életadó, hisz nélküle elpusztul növény, állat, ember. És lehet belőle túl sok is, egy áradás, egy cunami, egy tengeri vihar pusztító erővel tud lecsapni. A tüzes cikkek után most jöjjenek a vizesek! 🙂

Én magam is furcsa viszonyban állok a vízzel, mert hihetetlen megnyugvást érzek mindig, ha vízparton lehetek, ha csak úgy nézhetem a vizet órákig, ugyanakkor nagyon óvatos vagyok, ha bemerészkedem a vízbe, nem érzem ott biztonságban magam. Ennek egészen biztosan oka az az éveken át tartó visszatérő álmom, ami gyerekkoromban gyötört: volt, hogy hónapokig minden éjjel azt álmodtam, hogy a víz alatt vagyok, tengerben, fogy a levegőm, és látom a rengeteg vizet a fejem felett. Látom a felszínt, de tudom, hogy elérhetetlenül messze van, és nincs erőm feljutni odáig. Próbálok nem lélegezni, mert tudom, hogy akkor végem, de egyre jobban gyötör a reflex, hogy levegőt vegyek – még ha tudom, hogy nincs körülöttem belőle egyáltalán. Aztán nem bírom tovább, kinyitom a számat, bezúdul a sós víz, marja a torkom, a mellkasom roppan egyet, és végem. A testem süllyedni kezd, én pedig nézem, ahogy eltűnik a sötétben. És akkor hirtelen rájövök, hogy a testem halt meg, mert én még mindig itt vagyok, és nem fáj semmim, sőt, remekül érzem magam, boldog vagyok és eltölt valami hihetetlen nagy szeretet.

Hónapokon át minden éjjel vízbe fulladtam, aztán kis szünet, és kezdődött megint. Így ment ez éveken át, óvodától kisiskolás koromig. Talán nem lehet nagyon csodálkozni, hogy bár jó tanuló voltam, úszásból másodikban megbuktam. Annyira reménytelen esetnek láttak már az első órán, hogy két társammal a medence széléhez parancsoltak minket, és hónapokon át azért jártunk oda, hogy a medence szélét fogva gyakoroljuk a lábtempót. Nem volt nagy meglepetés, hogy mikor az oktatásnak vége lett, és az volt a vizsgafeladat, hogy ússzuk át hosszában a medencét, akkor én úgy úsztam, hogy lent volt a lábam a talajon. Egyest kaptam, ami nagyon rosszul esett, de igazság szerint örültem, hogy túléltem az egészet. Sokkal később, felső tagozatosként tanultam meg úgy-ahogy úszni, tök szabálytalanul, de legalább fenn tudok maradni a vízen, ha kell.

A tengertől még mindig tartok azért, de a Balaton például örök szerelem nekem. Egy napsütéses, őszi napon órákat tudok ülni a partján, és nézni a vizet. Semmi nem ilyen pihentető, semmi nem ilyen otthonos és nyugalmas. Még akkor is, ha az én emlékeimben a víz nagyon szorosan kapcsolódik a halálhoz, mégis mindig az zakatol bennem, hogy a víz az élet.

Győri lány vagyok, annak idején is folyton vízparton lógtunk. Az utcánk végében ott volt a töltés, mögötte az ártér, ahová sokszor kimentünk nyáron is a barátnőimmel. Amikor még egészen kicsi voltam, és a nagyapámnak volt türelme a meséléshez, kimentünk kettesben is. Volt az ártér területén egy hatalmas fa, aminek az egyik vastag ága lehajolt a földig majdnem, és onnan indult el újra felfelé. Ezen a vastag ágon ültünk nagyapámmal, ez volt a boszorkányfa. Azért nevezte így, mert itt mesélte a boszorkányos meséit, miközben a szeletekre vágott almát eszegettük, amit magunkkal hoztunk. Istenien tudott fejből mesélni, nagyon élveztem, mert mindig történt valami váratlan fordulat, mindig óriási kalandokba keveredtek a főhősök, és mindig, mikor már azt hittem, hogy itt a vége, történt valami megint. Nagypapa nagy élvezettel mesélt, szerette szőni a szálakat, hogy aztán valami egészen furcsa befejezéssel összerántson mindent egy pontba (amikor elfogyott az összes alma). Az életéről is sokat mesélt, és ott is feltűnt, hogy ugyanaz a történet hogy színesedik minden újabb meséléskor, néha egészen mesei magasságokba emelve a (talán) megtörtént alapokat.

Néhány éve hatalmas árvíz volt Győrben, soha nem láttam még a várost így, amíg ott éltem. Emlékszem, ahogy mentünk autóval a városban, és tátott szájjal néztem az ismert helyszínek vízzel elárasztott változatát. Hiába tudtam, hogy ez nem jó, hiába tudtam, hogy az árvíz veszélyes, és sok-sok gondot okoz a győrieknek, a vízzel borított területek valahogy mégis gyönyörűnek hatottak. Ahogy a tűz ereje is szinte megbabonázza az embert, a víz ereje ugyanilyen lenyűgöző hatást kelt.

Fájl:Győr árvíz Kossuth híd.JPG
Forrás: Wikipédia