Van a fodrászoknak egy olyan palettája, amely megmutatja, hogy pontosan mi a neve az egyes hajszíneknek. Az a nagy furcsasága ennek, hogy van 30 szín, amit valamilyen szőkének hívnak, ebből szerintem a laikusok kb. 17-18-ra mondanák ugyanezt, a többi inkább világosbarna, de némelyik konkrétan sötétbarna a köznyelv szerint. A palettán elvileg találunk még 6 világosbarnát, 3 középbarnát, 2 sötétbarnát és 1 feketét. Gyakorlatilag ebből tucatnyi mintából 8 sötétbarna, 3 vörös, és 1 tényleg fekete. Szóval szerintem nagyon mást ért a köznyelv a hajszíneken, mint amit a fodrászok, ezért is nehéz az ember dolga, ha elmegy csokibarna hajjal a fodrászhoz, és közli, hogy márpedig én addig haza nem megyek, míg nem leszek szőke! Velem pontosan ez történt húsvét előtt, csütörtökön! 🙂
Amikor kiejtettem a számon, hogy szőke, a fodrászom elsápadt. Látott már sok mindent a fejemen, de leginkább feketét, hiszen évtizedekig szóba se jöhetett más. Aztán látta a vöröseket, a karamell melírral bolondított csokit, és akkor most jövök neki azzal hirtelen, hogy szőke. Szerintem egyébként én itt el is veszítettem őt egy időre, annyira lesokkoltam, de én csak mondtam a magamét, mutogattam képeket, és ezzel aztán végképp sikerült összezavarnom! Mutatom, milyen képeket toltam az orra alá:
És ezekhez a képekhez magyaráztam barokkos körmondatokban, hogy akkor úgy gondoltam, hogy a töve maradhat bőven sötét, de a vége az már legyen teljesen szőke (kb. úgy, ahogy a harmadik képen), de nem baj, ha benne marad némi vörös is, mint a középsőn, igazából összhatásában legyek szőke, és kész! Valamiért én fejben nagyon ragaszkodtam ahhoz, hogy csakis aranyszőke lehet a hajam, mert nekem az áll jól (hogy ezt honnan vettem, lövésem sincs). Többórás procedúra után – felhasználva a fodrászatban fellelhető minden szőkítőt – egy sokkal világosabb, de bőven vöröses szőkével mentem haza. Tetszett, de valami mégsem volt oké: pont az eleje volt sötét a hajamnak, én meg ott szerettem volna leginkább szőke lenni. Hogy nem vagyon teljesen normális, azt jól mutatja, hogy 2 hét alatt még 3 alkalommal kentem szőkítőt a vöröses részekre, így legalább narancssárgáig eljutottam. De ezzel sem voltam boldog, így bő 3 héttel a fodrászat után saját festésbe kezdtem, íme az eredmények:
A Syoss hajfestékek közül a sötét tövekre a mogyoró(?!?)szőkét használtam, a hosszára pedig egyidejűleg felkentem a bézsszőke festéküket. Még mindig akad némi vörös árnyalat a hajamban, de a következő festésnél szerintem végre elmúlik majd az is! 🙂 Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy a festés közben iszonyúan féltem, mert a hatóidő alatt egyre durvábban sötétedett a festék a fejemen, és a családom már fogadásokat kötött, hogy sötétbarna leszek-e, vagy egyből fekete… De szerencsére nem történt ilyen baleset. 🙂
És tudjátok, mi van? Eljutottam oda, hogy egy kicsit sem érdekel, hogy nem a szőke a csúcsszín, amit viselhetnék, nekem iszonyúan jólesik. Talán azért is, mert ahogy öregszem, egyre több vonást vélek felfedezni anyám arcából magamon, minél sötétebb a hajam, annál inkább. És mivel a legkevésbé rá szeretnék hasonlítani, maradok inkább szőke! Roppant felszabadító érzés, és sokszor úgy érzem, ez az eredeti hajszínem (pedig nagyon nem)! Valahogy olyan természetellenesen természetes ez a hajszín nekem… 🙂