2023 új vágyakat nyitott meg bennem, amik nem is annyira újak. Valójában nagyon is régiek, de most van itt az idő arra, hogy újra elővegyem őket. Régen nagyon sokat festettem, több volt kollégámnál, barátnőmnél lóg vagy lógott a falon festményem. Írni is nagyon szerettem, évekig rendszeresen blogoltam, néha naponta több bejegyzést is írtam, és csodálatos embereket, igazi barátokat szereztem általa, megjelent egy verseskötetem, írtam egy többek szerint nagyon fontos könyvet, amit még nem adott ki senki (főleg azért, mert nem is nagyon mentem utána a dolognak, az első elutasításnál feladtam). Aztán úgy éreztem, kell valami „rendes szakma”, ahogy mindig mondták nekem gyerekként. Szóval minden mással kezdtem foglalkozni, végül leginkább az ékszerkészítés okozott örömet, így ennél maradtam.

Hogy valami mégsem kerek, azt onnan is éreztem, hogy folyton kerestem az új utakat, de onnan is, hogy fizikailag egyre inkább jelzett a testem, hogy nincs rend bennem. Úgy értem, a lelkemben. Ezeket a tüneteket egy ideig el tudja nyomni az ember, de mindig van egy pont, amikor fel kell tenned magadnak a kérdést: miért csinálom ezt magammal? Évek óta el akartam jutni egy coach-hoz, de mindig tologattam, mindig halogattam. Múlt év végén végre lehetőségem adódott rá, és csodálatos érzés volt! Az egyik találkozásnál már jó ideje beszélgettünk, haladtunk is afelé, hogy megtaláljam magamban azt a dolgot, amit elvesztettem valahol, és akkor a coach-om azt kérdezte: „Ha most becsukod a szemed, és elképzeled, hogy nagyon boldog vagy és szabad, akkor hol vagy?” Gondolkodás nélkül tört fel bennem a válasz, ami még engem is meglepett: „A műtermemben vagyok, ami nagy és világos, ahol festhetek szabadon, és senki nem jöhet be oda, csak én! Azt csinálok, amit akarok, nem megrendelést festek, hanem az érzelmeimet!” Lelkesülten soroltam a részleteket, mert úgy láttam magam előtt azt a műtermet, mintha létezne. Mintha nem is a képzeletemben élne, hanem az emlékeimben, pedig sosem jártam még ilyen helyen. De abban a pár percben csodálatosan boldognak éreztem magam…

Amikor már tudod, de még nem lehet

Már akkor, azon a napon biztosan tudtam, hogy új irányt kell vegyen az életem, de jött a karácsonyi szezon, a megrendelések, a munka. Örömmel csináltam azt is, de már ott kattogott bennem az a bizonyos érzés, amelyet a coach-nál éltem át. Mindenképpen szerettem volna az ékszereket is készíteni, hiszen évek óta ez a szakmám, de az élet tavaly szinte folyamatosan abba az irányba lökdösött, hogy nem ez az út, amiért megszülettem. Aztán idén azzal kezdtem a januárt, hogy egy másik szakembernél is jártam, és eszméletlen katartikus élmény volt. Helyére kerültek bennem dolgok, de ez azt is jelentette, hogy hirtelen légüres térbe kerültem: ami volt, arról tudtam, hogy nem mehet ugyanígy tovább, ami vár rám, az meg még nincs itt.

De akkor hogyan tovább?

Tavaly még arra készültem, hogy idén továbbra is gőzerővel folytatom az ékszerkészítő vállalkozásom felvirágoztatását. Most viszont más terveim lettek. Ez nem azt jelenti, hogy lehúzom a rolót, nincs többé ékszervásár, de kicsit átalakulnak a dolgok. A pontos részletekről hamarosan új bejegyzést írok majd, addig is köszönöm, ha követed a blogot és a facebook oldalaimat! 🙂

A következő életem már a küszöbön áll, és én alig várom, hogy elkezdődjön! 🙂