Ahogy egyre tudatosabbak vagyunk az élet minden területén, úgy fordítunk egyre nagyobb figyelmet az ékszerek és ruhák tekintetében is arra, hogy pontosan mit is viselünk. Ezért tartom fontosnak én is, hogy elmeséljem, milyen anyagokkal ügyelek a biztonságodra. Mert az ékszereim nemcsak lendületet, szabadságot, önazonosságot adhatnak Neked, hanem biztonságot is.

Szerencsés vagyok, mert nincs fémallergiám, így amikor évekkel ezelőtt elkezdtem ékszereket készíteni, nem merült fel bennem a bizsukkal kapcsolatos aggály, hogy talán nem mindenkinek bírja a füle majd. Bár még mindig többen van vannak, akiknek nincs problémájuk a sima nikkelmentes bizsu fülbevalókkal, azért mégis jelentős számban voltak a vásárlóim között, akik jelezték, sokat számít nekik a fém alkatrészek anyaga.

A nővérem volt az első, aki miatt úgy gondoltam, mindenképpen be kell szereznem orvosi fém alkatrészeket, mert ő az első pillanattól nagy örömmel viselte az alkotásaimat, de volt olyan, amit nem bírt a füle sajnos. Így aztán a 2020-as évet már úgy kezdtem, hogy lecseréltem az összes fülbevalóm alapját orvosi fémre. Volt, aki azt mondta, felesleges elővigyázatosság ez, olcsóbb lenne, ha maradnék a bizsuknál. Talán ez túlzásnak tűnik valakinek, de én azt gondolom, hogy sosem tudhatjuk, hogy egy fülbevaló kihez is kerül majd, ezért az a biztos, ha minden fülbevaló-alap orvosi fémre készül, így tudom a leginkább biztosítani, hogy ne okozzon érzékenységet az ékszer. Ráadásul attól, hogy valakinek jelenleg nincs ezzel gondja, a jövőben még lehet, szóval rosszul biztosan nem jártok vele!

Természetesen legjobban Te tudod, hogy mit bír a füled. Pályafutásom során a legkülönfélébb esetekkel találkoztam: volt, akinek a bizsu nem volt jó, de az ezüstöt, aranyat, orvosi fémet bírta a füle. Másnak csak az orvosi fémet, megint másnak csak az aranyat viselte el a bőre, és olyat is láttam, aki egyáltalán nem tudott semmiféle fémet viselni. Az orvosi fém fülbevalókkal igyekszem a lehető legnagyobb közönségnek biztosítani a kellemes ékszer-viseletet, de ha tudod, hogy ilyen jellegű problémáid voltak már a múltban, inkább kérdezz nyugodtan, szívesen válaszolok az összetevők tekintetében a kiválasztott darabbal kapcsolatban, és meg tudjuk beszélni, hogy van-e okod az aggodalomra vagy sem. 🙂