egyediség

Miért jó a sokszínűség?

Akinek van kutyája, macskája, azt egyetlen pillanatig sem kell arról győzködni, hogy az állatoknak is van személyiségük, vannak közöttük vidámabb vagy épp szomorkásabb alaptermészetűek, bátrabbak és gyávábbak is. Egy friss kutatás szerint azonban ez korántsem a háziállatok sajátja, egészen meglepő dolgok derültek ki más állatfajokról is.

Már évekkel ezelőtt is láttam olyan természetfilmeket, ahol az elefántok viselkedését, csoporthoz való viszonyulását vizsgálták. Döbbenetes volt látni, hogy az elefántok meggyászolták elpusztult társukat, sőt, egy évvel később visszatértek a helyszínre, ugyanúgy körbeálltak és együtt ringatóztak, mintha csak megemlékeztek volna róla, hogy itt veszítették el egy szerettüket.

Az új vizsgálatok azonban sokkal kisebb állatokra is kiterjedtek, így tudhattuk meg például azt, hogy a bodobácsok között azok, amelyeknek jobbak az esélyeik a szaporodást tekintve, jóval óvatosabbak, míg a szaporodásra kisebb eséllyel pályázók sokkal bátrabbak társaiknál. A patkányok “nevetnek”, ha csiklandozzák őket, ami persze elég furcsán hangzik így, pontosabb úgy fogalmazni, hogy az agyuknak ugyanaz a területe aktiválódik, mint az embernél, vagyis az örömért felelős területek. Egy jellegzetes hangot is kiadnak ilyenkor, talán ezt nevezhetnénk patkánynevetésnek. 🙂

A verebek is nagyon sokféle habitussal képviseltetik magukat az élet színes palettáján. Vannak bátrabbak és gyávábbak, vannak erőszakosak és gyengédebbek – sokfélék, mint az emberek. Ami számomra a legérdekesebb volt ebben a kutatásban, hogy azt állapították meg a tudósok, hogy azok a veréb-csapatok voltak a boldogabbak, azok működtek jobban, amelyek sokféle személyiségtípusból álltak. Ahol túl sok egyforma személyiségtípus van, ott a verebek sem érzik magukat jól.

Az emberekre szokták mondani, hogy “olyan kis szürke veréb”, ha azt akarják kifejezni, hogy igazán nincs benne semmi egyedi, semmi olyan, ami miatt felfigyelhetnénk rá. Pedig láthatjuk, hogy a verebek sem egyformák. Ami viszont közös az emberekben és a verebekben, hogy akkor működnek jól a közösségek, ha nem egyforma egyedek alkotják. Az egész csoport, az egész közösség profitál a sokszínűségből, a sokféleségből, nagy hiba lenne tehát, ha állandóan másokra akarnánk hasonlítani! A legtöbb, amit magunkért megtehetünk, ha kihozzuk magunkból a maximumot, amitől garantáltan boldogok és elégedettek leszünk, ezzel pedig a környezetünk is jól jár. Inspirálhatjuk, lelkesíthetjük és segíthetjük egymást, mert ki ebben, ki abban jobb. Sokszor mondom, de most is erre jutottam: “Légy önmagad! A többiekből már úgyis van egy-egy példány!”