ajándékötletek karácsonyra

Könyvjelzők

Amikor elkezdtem dolgozni évekkel ezelőtt a polymer agyaggal, még kizárólag csak ékszerek alapanyagaként gondoltam rá. Aztán ahogy egyre jobban összebarátkoztunk, lassan rájöttem, hogy ez egy jóval sokoldalúbb alapanyag, mint aminek elsőre tűnik.

Az ékszerek készítése közben jöttem rá, hogy ami működik egy kisebb felületen, az működhetne akár nagyobb részen is. Ez persze új technikai fogásokat, új megközelítést kívánt, de tettem egy próbát, így lett először a steampunk medálokból egyre nagyobb, aztán már A5-ös füzet is:

De még ez sem volt elég, 2020-ban elkezdtem fa alapokra is dolgozni hasonló módszerrel, ezekből készült először az a sorozat, melynek darabjait a biatorbágyi KisVilla kiállítóterében láthattak az ott kávézók, sütizők egy hónapon át. Néhány darab ezek közül:

Később sokan kerestek meg, hogy kis kedvenceikről készítsek képet ezzel a technikával, én pedig nagy lelkesedéssel és örömmel vágtam bele a feladatokba. A legutóbbi ilyen jellegű képem a saját kutyánkról, Lanáról készült a lányom 11. születésnapjára:

Közben az ékszeres részleget is feltuningoltam, új típusú, még érdekesebb megjelenésű ékszereket kezdtem el tervezni sokak örömére. Az, hogy könyvjelzőt is készítsek, nem az én ötletem volt, bevallom. Egy nap a KisVillában voltam éppen, amikor az ott dolgozó egyik tündér (név szerint Timci) megkérdezte, hogy nem tudnék-e vajon könyvjelzőket is készíteni, mert náluk arra lenne kereslet. Így aztán elkezdtem tervezni, kipróbáltam többféle változatot is, míg végül megtaláltam az igazit!

Ezek a könyvjelzők nemcsak egyediek és ezerfélék, hanem akár személyre is szabhatóak. Ez itt csak néhány példa a millióból:

További darabokat láthatsz a FACEBOOK OLDALAMON, gyere és nézd meg még ma! Amennyiben pedig megtetszett valamelyik, ne habozz mielőbb megkeresni a kéréseddel (agnes@artmuller.hu)! Ha elég gyors vagy, karácsonyig még el tudom készíteni, és garantáltan olyan ajándékot adhatsz a szeretteidnek, amelynek majd évekig nap mint nap örülhetnek, hiszen olvasás közben mindig velük lesz majd!

A könyvjelzők ára 2.500 Ft + postaköltség (650Ft)